We need a little more 'Hail to the Chief

SZÜLETÉSI HELY, IDŐ:
Kortalan
BECENEVED:
Raph
FOGLALKOZÁS:
Phoenix-et védő angyalok vezetője
ÉLETTÁRS:
-
USER:
Esther

 Hosszú, sötét göndör fürtök keretezik az angyal arcát. Sötét szemei mindent látnak s kifinomult érzékei lehetővé teszik számára, hogy bármit meghalljon. Testfelépítése sportosnak mondható s az embereknél sokkalta erősebb. Gyorsasága vitathatatlan még az angyalok között is. Sebhelyei angyali pengéktől származnak, amik nem hatoltak elég mélyre ugyan ahhoz, hogy megöljék, de épp elég fejfájást jelentettek számára. Magassága meghaladja a két és fél métert, hófehér szárnyai pedig tekintélyt parancsolnak számára. Mindenki tiszteli őt az angyalok seregein belül, azonban ellenségeivel szemben könyörtelen.
Nem szereti az embereket, legalábbis úgy gondolja, a legtöbben semmi érték nincsen, viszont kötelessége megvédeni őket a bukottak seregeivel szemben. Könyörtelen és jól bánik a karddal. Nem fél és mindig van egy terve vészhelyzet esetére. Szereti előre megtervezni lépéseit, azonban ezek miatt nem szereti a spontaneitást. Nem hisz a néphiedelmekben sem a szeretet erejében. Senki iránt nem érzett még igazán szerelmet, de nem is képes rá, ugyanis pont úgy, ahogy a többi angyalnak, neki sincs lelke. Bajtársaiért a végsőkig elmenne s sokra tartja azokat, akik ugyanazt megtennék érte is.

  Az angyal erősen megmarkolta az elhanyagolt hotel szoba fürdőszobai mosdókagylóját. Alig bírta már türtőztetni magát, az angyali énje próbált a felszínre törni oly hosszú idők után most először. Nem tehetett róla, az angyali énje sokáig volt bezárva, így számítani lehetett arra, hogy egyszer bekövetkezik ez a nap is. Raphael megrázta a fejét, hogy kicsit tisztán lásson, ne borítsa el elméjét az emberek kivérzett tetemeinek halma, amit még az elmúlt évszázadokban látott. Semmi szüksége nem volt arra, hogy pont most jöjjön elő az igazi, vérszomjas és kegyetlen énje. Ezt a napot még ki akarta élvezni Corneliával.
A tükörbe nézett s látta, szeme tengerkékre váltott. Pislogott párat, de nem lett jobb ezért úgy döntött, inkább megmossa az arcát. Hosszú, göndör fürtjei előreomlottak s majdhogynem a szájában kötöttek ki, ha el nem fogja azt. Kezei remegése megriasztotta őt, sohasem remegett még így. Nem hitte el, hogy ez vele is megeshet. Mindig óvatos volt, hiszen gyógyszer mellett, amit Cornelia szedett még óvszert is használt. Lehetetlenségnek tartotta ezt az egészet.
- Drágám, minden rendben? – Cornelia vékonyka hangja szüremkedett be az ajtón. A férfi már az átváltozás határán egyensúlyozott, amikor hallotta a kilincs zörejét. Nem sokkal később a nő jelent meg a fürdőajtóban s őt bámulta. Először még nem vette észre az angyal szemét, majd elhűlten bámult a férfira. – Mi… mi van a szemeddel? – kérdezte.
Az angyal nem válaszolt hosszú ideig. Csak bámulta a tükörképét és megremegett akárhányszor belegondolt, hogy gyermeke fog születni, ami azt jelentette, hogy egy félig angyal, félig emberi, halandó gyermeket nemzett. A düh végigjárta ereit s az adrenalin ott száguldozott az ereiben.
- Nem, nincs rendben! – Hangja vészjóslóan csengett. Szaporábban vette a levegőt, mellkasa fel-alá járt szünet nélkül. – Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! – Hadarta és egy mozdulattal a szoba másik végébe vágta a mosdókagylót, aminek végeredményeképp a víz Raphael-re spriccelt. Őt jelen esetben nem érdekelte, hogy újra tiszta víz lesz-e vagy sem, csak állt ott a nővel szemben.
- Ezt hogy érted? – Cornelia hátrált két lépést s próbálta megemészteni az előbb látottakat.
- Úgy, hogy az a gyermek sosem fog megszületni! – Ordibálta kitágult orrcimpákkal az angyal s tett a nő felé pár lassú lépést. Mintha a vadász próbálná elejteni a vadat. Szemében vészjósló düh lüktetett, amely átjárta a kellemes kékséget átváltoztatva azt valami veszélyessé.
- Nem! – A nő védeni próbálta a magzatot, ami mindössze pár hetes lehetett csupán. Nem tagadhatta, megrémült a férfi reakciójától, attól, ahogy fogadta a helyzetet, de semmi nem ijesztette meg jobban annál, ahogy a szoba végébe vágta a mosdókagylót. Abban biztos volt, hogy nem hagyja, hogy elvegyék tőle a kicsikéjét, a kisbabát, amit a szíve alatt hordott.
- De igen! – Feleslegesnek találta a szavakat a férfi, inkább a nő torkára szorította a kezét. Az angyali énje immár teljesen átvette rajta a hatalmat. Mindenféle erőlködés nélkül felemelte a nőt közel egy méterre a földtől, aki fulladozva próbálta menteni az életét mindhiába. – Vagy ha nem, itt és most öllek meg!
Raphael látta a félelem, az ijedtség és a meglepettség keverékét a nő arcán, de nem törődött vele. Elsétált a hálószobába, ahol a nőt az ágyra dobta s lassan közeledett felé. Érezte a hátán a bizsergést, ahogy a szárnyak próbálnak utat törni maguknak. Már majdhogynem szabadon is engedte őket, amikor egy férfi rájuk nyitotta az ajtót.
- Itt meg mi folyik? – Hangjában érződött a meglepettség, azonban rögtön mozdult is, hogy a nő segítségére siessen. Az angyal nagyon romantikusnak találta az előbbi helyzetet, ezért el is nevette magát.
- Milyen lovagias egy ember – mondta egy kicsit eltorzított hangon. – Csak kár, hogy harmatgyenge – nevetése betöltötte a teret. Cornelia hátán már végigfutott a hideg, a férfi, aki az előbb a zajra benézett, dölyfösen nekilendült Raphael-nek, aki egy laza mozdulattal felemelte s a szemébe nézett. – Kár volt idejönnöd!
Az események egymás után szorosan követték egymást. Az ismeretlen férfi félelemmel telt szemében megcsillanó szikrák felbátorították Raphaelt, hogy valódi énjét végre szabadon engedje. Engedett szárnyai bizsergésének s a hófehér szárnyak betöltötték a szoba teljes hosszát. Cornelia szava elakadt mikor meglátta, a férfi az angyal keze között pedig csak fulladozott addig, amíg Raphael úgy nem döntött, kicsit játszadozik vele. Elengedte kezével ugyan a torkát, azonban sokkal rosszabbat tett vele.
- Mondd szépen, hogy viszont látásra! – Elnevette magát saját, fárasztó viccén majd egy mozdulattal kitépte a férfi torkát, akinek élettelen teste a földre zuhant. Nem sokkal később a szőnyeget is eláztatta a férfi vörös vére. – Most pedig te következel!